Most van az az időszak, mikor mindenki csak túlélni próbál
szorongok mert senkinek sem tudok megfelelni
egyre jobban el tudom viselni a rossz dolgokat
miert ilyen nehez
miert nem lehet felfogni h mi esik szarul a masiknak es azt tiszteletbe tartani
miert nem lehet a parod kore epiteni nehanapjan a dolgokat mikor elviekben o az az ember akit a masik feledkent kezelsz es o a mindened. miert van az h egy jatek fontosabb miert van az h minden nap bulizni megy es lenne egy szabadnapja azt nem szanja rad hanem inkabb beszervez maganak valakit h elmenjen inni. mikor te mar egy hete minimum konyoorogsz neki h tudjatok normalisan beszelgetni
miert olyan nehez ereztetni a masikkal a szereteted, figyelmed es torodesed?
tudom elrontottam és most utálsz.
egy olyan dolgot tettem rommá,
melyet te is imádtál…
bárcsak helyre hozhatnám
minden olyan jó volt
majd hibáztam, ezzel elhullott.
megöltem egy részünket
mely minket mutatott tükörbe.
egy megbocsáthatatlan dolgot tettem
mellyel össze törtelek
nemakartam, kérlek hidd el
bármit megtennék, hogy újra enyém legyen
hogy enyém legyen amit adtál,
hogy végre elégnek gondoltam magam
és hogy az érzéseim visszahoztad
cserébe megöltem a bizalmad…
bárcsak megértenél
mindennap gyomorgörccsel,
ezt követve sírva fekszem,
majd kelek fel egy újabb szenvedésnek.
egy újabb nehéz nap áll előttem
bűntudattal, önundorral bennem…
hogy tehettem ezt egy ennyire
tiszta szívű emberrel?
most miattam olyan amilyen…
többé bizalmat nyújtani sem mer.
sajnálom, hogy ezt tettem,
tudom elrontottam… de szeretlek!
megtanultam, hogy nem szabad kötődnöm másokhoz, mert mindig fájni fog...
Jelenleg nincs szavam arra, ami leírná azt pontosan, hogy mennyire elveszettnek érzem magam..
mindig azzal nyugtattam magam, hogy ha a sors úgy akarja, még együtt leszünk
osszeszorul a szivem mikor ujra meglatom, vagy mikor fel villan a telefonom kepernyoje es latom hogy hiv. nemtudom mire gondoljak, nemtudom mit akar es felve veszem fel es utana ejszakakat nemtudok aludni mert azon kattogok hogy miert jutottam eszebe