Ha a mosolyt hallani lehetne, az övé egy szerelmes dal volna.
Egyetlen veled töltött percet sem sajnálok. Te vagy a legjobb, ami valaha történt velem. De azt kívánom, bárcsak ugyanez lehetnék én neked
néha azokért az érzésekért utáljuk önmagunkat, amiket figyelmen kívül hagyunk. talán pont ez a probléma, hogy nem hallgatunk magunkra, míg már túl késő nem lesz.
Már túl késő, hogy elmondjam, mennyire imádlak, Már hiába hangzik el százezre imáknak, Már hiába sírok, már hiába várlak, Nem tehetek semmit, a szívembe zárlak. Már hiába kívánom, hogy bár ne így lett volna, Megszeretted őt, nem te tehetsz róla, Ő is imád téged, jobb lesz, ha belátom, Nem voltál és nem leszel több, mint egy szép álom.
engem egyszerűen csak vonz az a vihar, ami benned van, és nem tudom hova tenni azt a kettőséget, hogy egy égi angyalban, hogy lehet ekkora káosz
halkan felnevetett és végigsimított egyik kezével a hátamon, több millió pillangónak utat engedve a hasamban ezzel az egy mozdulatával.
Par ember osszefogja torni a szived, de megjavitja a latasod.
és volt valami mélységesen ismerős benne, mintha a lelkem már találkozott volna az övével több évvel ezelőtt és a kezeim megérintették volna bőrét mielőtt ujjaim megízlelhették testét.
Azt mondta nem bántana, fizikailag nem, de lelkileg már holtra vert.